A láz (latinul febris, görögül pyrexia) egy tünet, testhőmérséklet rendellenes emelkedése. A normál testhőmérséklet 36,6 °C.

Az agyban a hipotalamusz „hőközpont”-ja okozza, mely a hőtermelés-hőleadás arányt átmenetileg megváltoztatja. A hipotalamusz megváltozott érzékenységét a kórokozók ellen védekező fehérvérsejtekből felszabaduló pirogén nevű anyag váltja ki. Amikor a láz felmegy, a bőr erei összehúzódnak (lúdbőrösség), izomremegés kezdődik fázás (borzongás, hidegrázás) kíséretében. A láz tetőpontján a fázás megszűnik, a bőr kipirul, a hőtermelés-hőleadás arány magasabb szinten stabilizálódik. A magasabb testhőmérséklet fenntartására a vérkeringés gyorsul, a pulzus szaporább lesz. A láz tartós fennállása a szervezetet megterheli, különösen a szívbetegségben szenvedőkét. Ha a gyógyulás során vagy a lázcsillapítás miatt a hőközponti szabályozás visszatér a megszokott mederbe, a szervezett nagyobb hőleadással állítja be újra a normális testhőmérsékletet, kipirulás, bőséges izzadás lép fel. Az izzadás jelentős folyadék- és sóveszteséggel járhat, amit pótolni kell a kiszáradás és a sokk veszélyeinek elkerülésére.

A különböző betegségekben jellegzetes lázmenetet lehet kimutatni, ezért a betegellátás során a kórházakban lázlapot vezetnek. Egyes nézetek szerint a láz a gyógyulás szempontjából hasznos reakció, mások a lázcsillapításra törekszenek a szervezet erőtartalékainak kímélése érdekében.

Mérése

Analóg lázmérő 38,7 °C-on

 

 

Digitális kijelzésű lázmérő 36,3 °C-on

 

Ha a páciens lázgyanús, testének hőmérsékletét egy orvosi hőmérő (lázmérő) segítségével megmérik. Első megközelítésben lázról/hőemelkedésről akkor beszélhetünk, ha

• a végbélben mért hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 38 °C-ot
• a szájban mért hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 37,5 °C-ot
• a hónaljban mért hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 37,2 °C-ot.

Lázmenetek

Egyes betegségek felismerhető lázmenettel rendelkeznek. A maláriában a lázas-láztalan periódusok követik a kórokozó néhány napos szaporodási ciklusát (visszatérő láz). A tüdőgyulladás állandó lázzal jár, ami néhány nap után oldódik. Szepszis esetén, azaz ha a baktériumok betörnek a vérkeringésbe, a lázgörbe szabálytalan, nagy ingadozásokat mutat, ez a szeptikus láz.

Mechanizmusa

A testhőmérsékletet a hipotalamusz szabályozza. A testhő két módon változhat meg: hasonlóan a lakások hőmérsékletét szabályozó termosztátokhoz, a test hőmérsékletének is van egy "kell-értéke" (ez 36,5 °C); ha ettől az értéktől eltér a test belső hőmérséklete, pontosabban a vér hőmérséklete, mert a hipotalamusz ezt tudja érzékelni, beindulnak azok a folyamatok, amik a testhőt a kell-értékre visszaállítják. Ez történik, ha kánikulában kimelegszünk, vagy télen fázunk.

A második mód, hogy a kell-érték állítódik el, általában magasabb szintre, ez történik fertőzéses betegségek esetén. Általában a kórokozó által termelt anyagok, illetve az immunrendszer által a kórokozó jelenlétére kibocsátott hírvivők képesek a kell-értéket magasabbra állítani. Jellemzően a lázcsillapító gyógyszerek ezeknek az anyagoknak a termelését gátolják meg.

Tegyük fel, hogy a kell-érték 40 °C-ra állt be fertőzés miatt. Kezdetben természetesen a testben 36,5°C uralkodik, tehát a hipotalamusz úgy érzékeli, hogy le kell állítani a hővesztést, hogy ezt a 40 °C-ot elérje. Ezért a láz kezdetén az ember sápadt, nem verítékezik, didereg, meleg helyet keres, aluszékony, ezek a mechanizmusok mind segítik a testhő emelését. Ha a kell-érték normál szintre áll vissza, a helyzet fordított, a test ilyenkor túl meleg, le kell hűteni, ezért kezdünk el izzadni, kipirulni, hűvös helyet keresünk, ilyenkor a láz csökken.

A láz haszna

Nincs közmegegyezés orvosi körökben a láz hasznos vagy káros voltáról. Egyes melegvérű gerinceseken és embereken in vivo végzett kutatások azt sugallják, hogy a láz elősegíti a szervezet fertőzésekből vagy más súlyos betegségekből való felépülését. Elméletileg a láz az evolúció során azért maradt fenn, mert előnyt biztosít az egyed számára. Az bizonyos, hogy egyes immunválaszok felgyorsulnak a magasabb hőmérsékleten, egyes szűk hőmérséklet-preferenciájú patogének pedig lefékeződhetnek. A végkövetkeztetés úgy tűnik az, hogy mind a láz agresszív kezelése, mind a hőmérséklet kontrolljának teljes hiánya káros lehet. Ezért minden esetnél egyénileg kell elbírálni, mi a jó megoldás.

A láz bizonyos mértékben azért is hasznos lehet, mert olyan magas hőmérsékletre viszi fel a szervezetet, ami egyes kórokozók számára elviselhetetlen lehet. A fehérvérsejtek magasabb hőmérsékleten gyorsabban szaporodnak, ami szintén segíthet a betegség leküzdésében.

A láztól való indokolatlan félelmet az orvosi szakirodalomban lázfóbia névvel jelölik. Az utóbbi 20 évben a világ számos országában ( például Kanadában, Hollandiában) már egyáltalán nem javasolják a láz csillapítását, vagy csak a közérzet javítása céljából.

Csillapítása

A lázat nem feltétlenül szükséges csillapítani. A láz fontos tünete annak, hogy valami kóros folyamat zajlik a testben, és segíthet a diagnózis során is. Ráadásul, nem minden láz fertőzéses eredetű.

Ha a láz megszüntetése nem is indokolt, a pácienst megfelelő folyadékellátásáról akkor is gondoskodni kell, mivel a láz okozta dehidráció veszélyesebb lehet, mint a láz maga. A folyadékpótlás leggyakrabban vízzel történik, de az alacsony nátriumionszint (hyponatremia) kialakulásának veszélye miatt sportitalok, vagy a direkt erre a célra kifejlesztett italok is fogyaszthatók.

A legtöbben azért vesznek be lázcsillapítót, mert a tüneteket kényelmetlennek találják. A láz megnöveli a pulzust, felgyorsítja az anyagcserét, így potenciálisan megnöveli az idősebb, szívbeteg stb. páciensek terhelését, akár deliriumot is okozhat. Épp ezért, a lehetséges előnyöket össze kell mérni a kockázati tényezőkkel ezeknél a betegeknél. Mindazonáltal, a lázat feltétlenül kontrollálni kell azokban az esetekben, amikor az igen magas láz (hyperpyrexia) fellépése miatt a szövetek is károsodhatnak.

A láz csillapítása során általában az agyban lévő termosztát alacsonyabb hőmérsékletre állítása fő cél, de ezzel együtt a fölös hőmennyiség levezetéséről is gondoskodni kell. Az előbbi lázcsillapító szerekkel (szalicilsav és származékai, paracetamol, ibuprofen) érhető el. A hőleadás növelése elsősorban könnyű ruházat és vékony takaró alkalmazásával, esetleg borogatással történhet (homlokra, végtagokra helyezett nedves törölköző). A test nagyobb felületű hűtésére alkalmas a priznic (az egész testre adott állottvizes borogatás) vagy a hűtőfürdő, amelyeket azonban a gyerekek nagy része kellemetlennek tart. A túl hideg víz alkalmazása, egyes nézetek szerint a bőrerek összehúzódását okozva, akár csökkentheti is a hőleadást. Ennek valószínűleg nincs gyakorlati jelentősége, tekintve, hogy a tapasztalat és a fizikai lázcsillapítás tudományos vizsgálata is a módszert kellően eredményesnek találta. A gyógyszeres lázcsillapításnak lehetnek mellékhatásai, melyek rendszeresen, s nem kis számban (elsősorban dózistévesztés miatt) világszerte okoznak halálos kimenetelű komplikációkat.